Na hlavný obsah

Iráni létesítményt ért dróntámadás

Sajtóértesülések szerint egy iráni katonai bázisoan észleltek robbanásokat.

Iráni létesítményt ért dróntámadás
Foto: TASR/AP/Ohad Zwigenberg

A hajnali izraeli támadások a szír hadsereg pozíciói ellen irányultak az ország déli részén, közölte a nagy-britanniai székhelyű Szíriai Emberijogi Megfigyelő Központ.

Amerikai tisztviselőkre hivatkozva a CNN közölte, hogy az Egyesült Államokat előre tájékoztatták az izraeli támadásról, ezt Washington nem hagyta jóvá, és semmilyen módon nem működött közre benne.

Egyes források úgy vélik csütörtök éjjel izraeli drónok mérhettek csapást iráni célpontra, reagálva a múlt szombati iráni rakétatámadásra. A Fehér Ház azonban egyelőre nem nyilatkozott az ügyben. Az információt hivatalosan nem erősítette meg sem az izraeli, sem az iráni fél.

Irán Iszfahán tartományának egy katonai bázisán észleltek robbanásokat péntek reggel, a helyi média szerint három drón került a légtérbe, amit a légvédelmi rendszer megsemmisített.

A CNN szerint Irán néhány városában már leállították a légi közlekedést. Washington pedig már utasította az Izraelben székelő amerikai nagykövetség alkalmazottait, és azok családjait, hogy ne hagyják el Tel Aviv körzetét, Jeruzsálemet és Beer városát.

(čtk, cnn)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban