Na hlavný obsah

Meddig mélyülhet Irán és Izrael konfliktusa?

Több mint 320 robotrepülőt, drónt és rakétát lőtt ki a hétvégén Irán Izraelre, a támadásra figyelmeztetett, előre jelezte és ennél fogva nem is okozott komoly károkat.

Meddig mélyülhet Irán és Izrael konfliktusa?
Foto: TASR

Irán és Izrael kapcsolata a közel-keleti békéért folytatott törekvések egyik fontos tényezője. A muszlim állam már a régió meghatározó muszlim erőközpontjává vált és jóformán csak Törökország az egyetlen komoly vetélytársa.

A két állam kapcsolta a történelem sorén kifejezetten váltakozó volt, Irán az elsők között ismerte el Izrael, majd a 1979-ben a kapcsolatok homlok egyenest megváltoztak és ellenséggé vált a zsidó állam, hogy aztán az irkai-iráni háborúban újfent váltás következhessen be. A sort pedig napjainkig lehetne folytani.

A jelenlegi konfliktus akkor alakult ki, mikor Irán válaszlépéssel fenyegette meg Izraelt tíz nappal azután, hogy légicsapás érte az iráni konzulátusi épületegységet Damaszkuszban. Bár Izrael hivatalosan nem vállalta magára a támadást, feltételezhető, hogy a zsidó állam áll az akció mögött. Izrael ugyanis az utóbbi években számos légicsapást mért szíriai célpontokra, a hadsereg, valamint a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erők, köztük a Hezbollah libanoni síita szervezet infrastruktúrája ellen is.

A vasárnapi támadás Iránban üdvrivalgást, Washingtonban inkább aggodalmat váltott ki, Izrael pedig meglepő visszafogottsággal ugyan – ami mögött valószínűleg az állhat, hogy viszonylag elenyésző károk keletkeztek – de jelezte, lesz válaszlépés.

A világ mos arra vár, meddig megy el a két állam és van-e esély a békére?

Tálas Péterrel, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársával Kálmán Norbert beszélgetett.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban