Na hlavný obsah

A Mindszenty-mítosz – Hitviták helyett

Magyarország utolsó hercegprímásának máig ellentmondásos a történelmi értékelése.

A Mindszenty-mítosz – Hitviták helyett
Foto: Fortepan/Erky-Nagy Tibor

A problémákra is rámutató Mindszenty József-profil megrajzolására tett kísérletet múlt év őszén megjelent könyvében Ungváry Krisztián történész, egyetemi oktató.

A XX. századi politikatörténet egyik legelismertebb kutatójának A Mindszenty-mítosz – értékek és választások című kötete az egykori hercegprímás védelmezői körében heves bírálatokat váltott ki, miután lényegében megkérdőjelezi a volt magyar főpap alkalmasságát arra, hogy kultusza legyen, illetve azt is, hogy indokolt-e elhelyezni őt az állami emlékezetpolitika centrumában.

Mindszenty ma a katolikus egyházban ún. tiszteletreméltó, vagyis boldoggá avatásra méltónak nyilvánított személy, ám ezzel együtt is máig ellentmondásos a történelmi értékelése.

A tevékenységének megítélése könnyen generálhat politikai hitvitákat, a szerző saját bevallása szerint ezt elkerülendő igyekezett a történész rendelkezésére álló eszközökkel képet nyújtani Mindszenty egykori közéleti és egyházvezetői munkásságáról.

Ungváry Krisztiánnal Rácz Vince beszélgetett.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Nappali rovatban