Na hlavný obsah

Autóbusz gázolt el gyalogosokat ma délelőtt Szepesváralján

Háromra emelkedett a buszbaleset halálos áldozatainak száma.

Foto: TASR

Háromra nőtt a ma délelőtt Szepesváralján történt autóbusz-baleset halálos áldozatainak száma – tájékoztatott Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter.

A buszbaleset harmadik halálos áldozata a kórházban vesztette életét. A miniszter szerint egy másik fiatal lány állapota is nagyon súlyos. Rajta kívül még hat sebesültet tartanak számon. A buszsofőrt sokkos állapotban szállították el a helyszínről, jelenleg pszichológusok felügyelete alatt áll.

A balesetben egy hirtelen megindult autóbusz elgázolta az előtte álló fiatalokat. A baleset áldozatai és sérültjei egy ifjúsági egyházi találkozó résztvevői közül kerültek ki, amelyet a hétvégén a szepességi településen tartottak volna, ám a tragédia miatt a rendezők lefújták a rendezvényt.

A baleset kiváltó okát – azt, hogy miért indult el az álló autóbusz – még vizsgálja a rendőrség. „Gondolatban az érintettek családjával és hozzátartozóival vagyok” – írta a tragédiára reagálva a Facebookon Zuzana Čaputová köztársasági elnök.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban