Na hlavný obsah

Fico szerint megalapozott a rövidített jogalkotási eljárás az RTVS esetében

A miniszterelnök továbbra is megkérdőjelezi a közszolgálati média objektivitását.

Fico szerint megalapozott a rövidített jogalkotási eljárás az RTVS esetében
Foto: SITA/Milan Illík

Robert Fico miniszterelnök úgy gondolja, hogy az RTVS-ben tervezett változtatások teljesítik a rövidített jogalkotási eljáráshoz szükséges feltételeket.

„Annak, ami az elmúlt négy évben az RTVS-ben történik, nincs köze a közszolgálatisághoz” – jelentette ki a kormányfő a közösségi oldalán megosztott videóban.

Azt állítja, hogy az intézmény vezetőségének és munkatársainak lépései lehetetlenné teszik, hogy közintézményről beszélhessünk.

„Az embereknek alapvető joguk van ahhoz, hogy objektív információkhoz jussanak, de ezt nem kapják meg“ – mondta a miniszterelnök.

Hozzátette, hogy a rövidített jogalkotási eljárás lehetőségéről még tárgyalni fognak a koalícióval. Az RTVS törvénytervezetét ellenző demonstrációkat az elnökválasztási kampány részének tekinti.

Pénteken néhány ezren tüntettek a kormány lépései ellen Pozsonyban és Kassán. A megmozdulást az SaS és a Progresszív Szlovákia ellenzéki pártok szervezték.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban