Na hlavný obsah

„Le kellett rombolnom magam, hogy újra felépíthessem”

A gomoly frontembere a szakma másik oldalát is ismeri, hiszen főállású hangtechnikus – Csiba Gábor Csibuszt kérdeztük.

Van, hogy a színpadon, reflektorfényben áll, a gomoly zenekar frontembereként, máskor meg a háttérben tevékenykedik, koncertek hangtechnikusaként. A Pentaton beszélgetős változatában Csiba Gábor Csibusz énekes-gitárost faggattuk.

A podcastből kiderül:

  • együttese nevének van-e köze az Elefánt zenekar második, Gomoly című nagylemezéhez,
  • a névválasztás miért csak a felállás és az alapstílus kialakulása után került terítékre,
  • kik Csibusz zenésztársai,
  • mi az oka annak, hogy pár évig nem szerepelt a színpadon,
  • mivel magyarázható az, hogy az elvileg nagyobb potenciállal rendelkező Skatulyám helyett a Cukor lett a befutó a gomoly első kislemezéről,
  • milyen kapukat nyitott ki az első koncertjük, amelyen berobbantak a szlovákiai magyar zenei köztudatba,
  • milyen volt fellépni, immár kétszer is, a budapesti A38 Hajón,
  • hogyan készülnek az együttes dalai,
  • miért kísérletezgetősebb a második, Átmenet című kislemezük, és hogyan készült a borítója,
  • mi köze van a lemezcímnek egy egykori magyarországi zenekarhoz,
  • Csibusz miért szövegcentrikus,
  • kik alkotják a gomoly hallgatótáborát,
  • mi az oka annak, hogy az erdélyi együttesekkel, előadókkal ellentétben a mieink nem tudnak bekerülni a magyarországi zenei körforgásba,
  • Csibusz hogyan lett főállású hangtechnikus,
  • miért van az, hogy a zenei alázat leginkább a profi, a régóta a szakmában lévő zenészeket, zenei háttérembereket jellemzi,
  • hangtechnikusként hová lehet és hová szeretne eljutni.

Csiba Gábor Csibusszal, a gomoly frontemberével Puha József beszélgetett a Pentatonban.



Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban