Na hlavný obsah

Čaputová: Visszalépés lenne a Speciális Ügyészi Hivatal vagy a Speciális Büntetőbíróság megszüntetése

Visszalépés lenne a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) vagy a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) megszüntetése.

Čaputová: Visszalépés lenne a Speciális Ügyészi Hivatal vagy a Speciális Büntetőbíróság megszüntetése
Foto: RTVS

„Mindennemű változtatást, különösen a jogállammal kapcsolatosakat, alapos szakmai egyeztetésnek kell megelőznie, és csakis szabályos jogalkotási folyamat keretében szabad elfogadni azokat” – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő.

Ez egy rendkívül szerencsétlen, egyúttal veszélyes beavatkozás lenne a politikai hatalom részéről az ügyészség működésébe” – tette hozzá a köztársasági elnök. Azt is megjegyezte, számítani lehetett rá, hogy a kormánykoalíció változtatásokat vezet be az igazságszolgáltatásban, mivel eddig az összes kormány tett ilyen lépéseket.

„Ugyanakkor a jelzett változásokat gyorsított eljárásban tervezi végrehajtani, tehát szabályos törvény-előkészítői eljárás és szakmai párbeszéd nélkül” – mutatott rá Čaputová. Azt is kihangsúlyozta, a kormánypárti politikusok nyilatkozatai alapján világos, hogy a fő mozgatórugó személyi változások elérése a különleges ügyészségen, nem pedig az, hogy például nem működik eléggé hatékonyan vagy megfelelően az intézmény.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban