Na hlavný obsah

Az ellenzék továbbra is fenntartásokkal viszonyul a belügyminiszterhez

Roman Mikulec, a Slovensko képviselője szerint Matúš Šutaj Eštok annak ellenére marad posztján, hogy nem sikerült érvekkel bizonyítania, megfelelően látja el feladatát. És bár nem sikerült a miniszter menesztésére irányuló kísérlet, Mikulec jelezte, tovább próbálkoznak.

Az ellenzék továbbra is fenntartásokkal viszonyul a belügyminiszterhez
Foto: TASR/Jaroslav Novák

Michal Šimečka, a parlament alelnöke kijelentette, hogy pártja, a Progresszív Szlovákia továbbra is továbbra is fokozott figyelemmel kíséri a belügyminiszter tevékenységét. Elmondása szerint Šutaj Eštok menesztése továbbra is indokolt lenne.

Martina Holečková, a KDH frakcióvezetője úgy nyilatkozott, a belügyminiszter nem vetett véget a káosznak, ahogy ígérte. Tettei megosztják a társadalmat, elmélyítik a konfliktusokat és nemzetközi szinten is szégyent hoznak.

Branislav Gröhling, az SaS frakcióvezetője szerint a sikertelen menesztési próbálkozás, azt jelenti, hogy minden úgy folytatódik, ahogy Robert Fico szeretné.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban