Na hlavný obsah

Egyelőre három felszólaló volt a keddi rendkívüli parlamenti ülésen

Egyelőre három felszólaló mondta el beszédét kedden a Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter leváltásáról szóló rendkívüli parlamenti ülésen, Tibor Gašpar, Roman Mikulec és Ivan Šefčík. Még mindig 15 felszólaló van hátra.

Egyelőre három felszólaló volt a keddi rendkívüli parlamenti ülésen
Foto: SITA/Milan Illík

Mikulec kijelentette, hogy Šutaj Eštoknak semmi keresnivalója a belügyminiszteri poszton. „Elejétől fogva a bosszú vezérli a lépéseit” – tette hozzá. Beszédében felsorolta azokat az ügyeket, amelyekben a Smer vagy a Hlas tagjait, illetve jelöltjeit elítélték, vagy még büntetőeljárás folyik ellenük, és rámutatott, hogy ezek közül számos ügyben a Čurilla-csoport nyomozott. Szerinte a miniszternek pontosan az a célja, hogy Čurilláék ne tudják továbbvinni az ügyeket, emellett pedig a Daniel Lipšic által vezetett különleges ügyészség megszüntetése.

Ivan Šefčík beszédében azt hangsúlyozta, a lakosságot nem érdekli, mi zajlik a rendkívüli ülésen, hanem az, hogy milyen a közbiztonság a lakóhelyükön. Kijelentette, hogy kiáll Šutaj Eštok mellett.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban