Na hlavný obsah

Jens Stoltenberg szerint csak a párbeszéd vezethet tartós békéhez Szerbia és Koszovó között

Belgrádnak és Pristinának vissza kell térnie a párbeszédhez, mert ez az egyetlen módja a végleges béke és stabilitás elérésének - hangsúlyozta Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára kedden Belgrádban.

Jens Stoltenberg szerint csak a párbeszéd vezethet tartós békéhez Szerbia és Koszovó között
Jens Stoltenberg Foto: SITA/AP

Mint mondta: a KFOR, a NATO parancsnoksága alatt Koszovóban működő nemzetközi békefenntartó haderő két évtizede szavatolja a biztonságot minden ott élő számára, és továbbra is elfogultság nélkül fogja végezni a feladatát.

A NATO főtitkára belgrádi sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a szerb elnökkel egyeztetett annak a lehetőségéről is, hogy Szerbia és a katonai tömb ismét közös hadgyakorlatokat hajtson végre.

Az ország nem kíván csatlakozni a NATO-hoz, de partnerségre törekszik a nyugati katonai tömbbel, 2006 óta tagja a NATO Partnerség a Békéért programjának.

(MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban