Na hlavný obsah

A kormánypártok ígéreteit terjeszti elő a parlamentben a Slovensko párt

A választási kampányban elhangzott kormánypárti ígéreteket terjeszti elő a parlamentben az ellenzéki Slovensko, Kresťanská únia, Za ľudí frakció - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Igor Matovič, a Slovensko elnöke.

A kormánypártok ígéreteit terjeszti elő a parlamentben a Slovensko párt
Foto: SITA/Milan Illík

Hozzátette, a kormánypártok egyelőre csak azzal vannak elfoglalva, hogy büntetlenséget biztosítsanak a tagjaiknak, és csökkentsék a korrupcióért kiszabható büntetéseket. Az ellenzéki párt képviselői beterjesztették például a 13. nyugdíjra vonatkozó javaslatot, mely szerint legkésőbb 2024 márciusáig minden nyugdíjas 640 euró 13. nyugdíjat kapna.

Egy másik törvénytervezettel az élelmiszerárakat csökkentenék a szomszédos országok szintjére. Emellett eltörölnék azt a törvényi rendelkezést, amely alapján a rendőrség köteles itt-tartózkodási igazolást kiadni a Szlovákia területén feltartóztatott migránsoknak, ha akadályokba ütközik az adminisztratív kiutasításuk.

Emellett két parlamenti határozattal köteleznék a kormányt, hogy oldja meg a lakáshitelek bonifikálását, illetve 2024-re olcsóbb energiaárakat biztosítson a lakosságnak.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban