Na hlavný obsah

Időutazás Cseh Tamás örökségével

Tornóczi Tibor és Göbő Sándor túl az ötvenen ért révbe, elsősorban a Fifti-Fiftinek köszönhetően.

Az Időutazás című koncertműsor megszületésében egy terasznak van központi helye és szerepe. Itt jönnek az ötletek, az ihlet, itt dől el minden. A leginkább a Last Blues Band frontembereként ismert Tornóczi Tibor és a lányával, Göbő Annával alkotott Ketten formációban ismertté vált Göbő Sándor a legendás Cseh Tamás életművének egy szeletéből állított össze koncertprogramot, amely azóta további dalokkal, megzenésített versekkel bővült. Elmondásuk szerint végleg révbe értek. Olyan zenét játszanak, amilyent akarnak, s nem olyat, amilyent tudnak. Ez óriási különbség! Könnyűzenei műsorunk beszélgetős változatában a júniusi komáromi koncertjük után faggattuk a két zenészt.

A podcastből kiderül:

  • mi köze van a Last Blues Band fiatalon elhunyt billentyűsének, Sárközi Imrének Tibi és Sanyi találkozásához,
  • hogyan nőtt ki a Last Blues Band és a Ketten közös koncertjeiből a mostani produkció,
  • miért éppen Cseh Tamásra esett a választásuk, hiszen egyikőjüknek sem ő volt a nagy kedvence,
  • hogyan változtatta meg a két zenészt az előadóművész munkásságának a megismerése, amellyel új zenei világ nyílt meg előttük,
  • melyek a műsor kapcsán megélt mélységek és magaslatok,
  • hogyan lett a mellékprodukcióból fő irányvonal,
  • és a Fifti-Fifti munkanévből állandó, mindent elmondó együttesnév,
  • hogyan hangszerelték át a dalokat, törekedve arra, hogy a hangulatuk megmaradjon,
  • miért lett főszerepe a melodika hangszernek, s a szájharmonikával kiegészülve hogyan lett ebből már-már karmikus hangzás,
  • mikor lett a program meghatározó eleme a Micsoda útjaim (Désiré megnémul) című sláger, amit hajdanán Törőcsik Mari is zseniálisan előadott,
  • hogyan találja meg fokozatosan a műsor a közönségét,
  • miben nyilvánul meg a koncertek utáni napokban a zenészeket uraló nyugalom és harmónia,
  • mikor szivárgott be Cseh Tamás mellé Dinnyés József és Török Ádám öröksége,
  • hogyan képzelik el az Időutazásból a jövőbe vezető utat,
  • mi újság a Last Blues Band és a Ketten háza táján.

Tornóczi Tiborral és Göbő Sándorral Puha József beszélgetett a Pentatonban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban