Na hlavný obsah

A kenőpénz elfogadásával vádolt Radko Kuruc is a pénzügyminisztériumban dolgozik

A pénzügyminisztériumban dolgozik az a Radko Kuruc, akinek a Mýtnik üggyel összefüggésben 120 ezer euró kenőpénzt kellett volna kapnia.

A kenőpénz elfogadásával vádolt Radko Kuruc is a pénzügyminisztériumban dolgozik
Foto: TASR

Kuruc jelenleg a költségvetés előkészítésén dolgozik és az allamtitkárt segíti, annak ellenére, hogy sem miniszterériumi- sem államtitkári jelölt nem volt, így pedig semmit nem lehetett előre tudni kinevezéséről. Egy a minisztériumról nemrég megjelent fotó árulkodott kinevezéséről, melyen Ladislav Kamenický pénzügyminiszterrel együtt köszöntik Robert Fico miniszterelnököt.

A minisztérium azzal védekezett, hogy a jelenlegi helyzetre való tekintettel mindenkire szükség van a költségvetés kidolgozásában, akinek ilyen jellegű tapasztalata van, Kurucot pedig ilyen személyként nevezték meg, korábban ugyanis már vett részt az állami költségvetés kidolgozásában.

Kuruc vádemelés előtt áll a Mýtnik ügyben, a kenőpénzt az eKasa projekt támogatásáért állítólag Michal Suchoba üzletember fizette neki, a jelenlegi miniszétriumi alkalmazott azonban ezt elutasítja.

(aktuality.sk)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban