Na hlavný obsah

Čaputová aggódik, hogy képes lesz-e az állam pótolni a 2%-os adófelajánlásokat

Zuzana Čaputová államfő szerint teljesen legitim törekvés, hogy a kormány jövőre be akarja vezetni a teljes összegű 13. nyugdíjat. Ugyanakkor kételyei vannak afelől, hogy az állam pótolni tudja-e a polgári társulások 2%-os adófelajánlásokból származó eddigi bevételeit, amelyektől elesnek a szülői nyugdíjjal kapcsolatban tervezett változások miatt.

Čaputová aggódik, hogy képes lesz-e az állam pótolni a 2%-os adófelajánlásokat
Foto: SITA/Milan Illík

Čaputová csütörtökön elmondta a 2%-os adófelajánlás haszonélvezői sok esetben egészen kicsi falusi szervezetek, sportklubok, alapiskolák polgári társulásai. Az államfő a mostani támogatási rendszert hatékonynak tartja, amelyet kár felszámolni.

„A polgárok önállóan, egy átlátható rendszer keretében döntik el, hogy kit akarnak támogatni adójuk 2%-ával. Amint ebbe belefolyik az állam, bármilyen kormánygarnitúra vagy állami hivatalnok, az ilyen átláthatóságot és objektivitást már nem lehet garantálni” – figyelmeztetett a köztársasági elnök.

Erik Tomáš munkaügyi miniszter kedden jelentette be, hogy jövőre a szülői bónuszt nem a nyugdíjasok munkavállaló gyerekeinek járulékbefizetéseiből fizetik ki, hanem mindenki a jövedelemadója 2%-át ajánlhatja fel a szüleinek. Ezeket az adófelajánlásokat most civil szervezetek kapják.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban