Na hlavný obsah

Az SaS feljelentette a belügyminisztert

Az SaS feljelentette a főügyészségen Matúš Šutaj Eštok belügyminisztert. Azzal gyanúsítják, hogy visszaélt a köztisztviselői jogkörével.

Az SaS feljelentette a belügyminisztert
Foto: TASR

Mária Kolíková a párt parlamenti képviselője elmondta, meggyőződésük, hogy a belügyminiszter bűncselekményt követett el, amikor felfüggesztette a Čurilla-csoport tagjait. Hozzátette, a miniszternek minden részletet figyelembe kellett volna vennie, például az arról szóló bírósági döntést, amely megkérdőjelezte a szóban forgó nyomozók ellen indított büntetőeljárás alapjait.

A tárcavezető az érintett nyomozók védett bejelentői státuszát is figyelmen kívül hagyta – hangsúlyozta Kolíková.

Kolíková úgy fogalmazott, nem érti, a Hlas miért végez „piszkos munkát” a Smernek.

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter (Hlas-SD) a szerdai (nov. 8.) kormányülés után jelentette be, a törvénynek megfelelően felmenti a szolgálat alól az összes rendőrt, aki ellen büntetőeljárás folyik.

(tasr, ujszo)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban