Na hlavný obsah

Fico leltárt kér a katonai felszerelésről

Robert Fico kormányfő az eddigi ukrajnai szállítmányok miatt új leltárt kér Robert Kaliňák védelmi minisztertől a katonai felszerelésekről.

Fico leltárt kér a katonai felszerelésről
Foto: SITA/Milan Illík

Elutasítja, hogy Szlovákia további katonai segítséget nyújtson Ukrajnának, de azt nem akarja akadályozni, hogy a szlovákiai fegyvergyárak hadászati eszközöket adjanak el. Kaliňákkal együtt egyetértenek a hazai fegyveripar támogatásának szükségességében – erről hétfői sajtótájékoztatójukon nyilatkoztak a védelmi minisztériumban.

„Mindent megteszünk a humanitárius és civil segítségnyújtás terén Ukrajnának. Feltétezem, az egyik ilyen dolog lehet például az aknamentesítés is” – mondta Fico, de elképzelhetőnek tartja egészségügyi felszerelések szállítását, illetve a lerombolt polgári épületek felújításában való részvételt is.

A NATO-val kapcsolatban elmondta, Szlovákia minden feladatot teljesít, amit egy tagállamtól elvárnak, ugyanakkor elképzelhetőnek nevezett olyan állásfoglalásokat, „amelyek nem voltak jellemzőek az előző kormányra”.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban