Na hlavný obsah

Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel

Az ország első szakértői kormánya letette a lantot, és ezzel elköszönt Szlovákia első magyar nemzetiségű miniszterelnöke is. Amint hivatalba lépett az új Fico-kormány, azonnal menesztették főrendőrt és az oligarchákat és magasrangú politikusokat börtönbe juttató vizsgálótiszteket.

Az újdonsült belügyminiszter rögtön tisztogatással kezdte hivatali idejét leváltotta Hamran Józsefet és több, különböző korrupciós ügyön dolgozó nyomozót. Matúš Šutaj Eštokot több kritika is érte a példanélküli és felettébb megalázó, valamint megkérdőjelezhető lépése kapcsán. A tisztogatások viszont nem értek még véget, hiszen a negyedik Fico kormány első ülésén visszahívta Bukovszky Lászlót, a nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztost is.

Az ország első szakértői kormánya befejezte munkáját, bár sok kritika érte az Ódor kormányt ugyan annyi dicséretet is kapott. Ódor Lajos többek közt az új kormányról is nyilatkozott, Ódor nem hiszi, hogy Szlovákia jelentősen profitálna a negyedik Fico-kormányból.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban