Na hlavný obsah

Robert Fico igényt tart a kormányfői posztra

Robert Fico, a Smer-SD elnöke igényt tart a kormányfői posztra, és minél gyorsabban kormányt alakítana.

Robert Fico igényt tart a kormányfői posztra
Foto: TASR

Leszögezte, miniszterelnökként el akarja érni, hogy ne csökkenjen az életszínvonal az országban. Véleménye szerint az államháztartás konszolidálása nem történhet az eddigi szociális intézkedések rovására.
Fico köszönetet mondott Peter Pellegrininek, a Hlas-SD, valamint Andrej Dankónak, az SNS elnökének a nyilatkozat aláírásáért, melyet jelentős politikai dokumentumnak nevezett, hozzátéve, hogy a memorandum a három párt közti megállapodás alapelemeit tartalmazza.

Azt is leszögezte, mindent megtesznek, hogy a „bizonytalanság időszaka” minél rövidebb legyen, és minél hamarabb a nyilvánosság elé álljanak a koalíciós szerződéssel. Azt szeretnék, ha az Európai Unió október végi csúcstalálkozóján már az új kormányfő képviselné az országot.

Szavai szerint Szlovákia jelenleg két dicstelen elsőséget tudhat magáénak az EU-ban, mégpedig a szegénységi szintre és az államháztartásra vonatkozó adatok tekintetében, és szerinte a szakértői kormány által javasolt költségvetés tovább mélyítené a szegénységet, ezért ezek a javaslatok semmire nem kötelezik az új kormányt. A javaslatból például a szolidaritást hiányolja.

Fico arról nem nyilatkozott, milyen új minisztériumot hoznak létre. „Ezt akkor közöljük, amikor bemutatjuk a koalíciós tanácsot és nyilvánosságra hozzuk a konkrét neveket” – mondta.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban