Na hlavný obsah

Városi séta #11: Nyitra

Színházi séta a Zobor alatt.

A szőgyéni származású Oszlík Péter a nyitrai DAB, vagyis az Andrej Bagar Színház színművésze, aki több, mint 17 éve Nyitrán él. Sétánk során olyan helyeket látogattunk meg, amelyek a hivatásához kötődnek, tehát egy nyitrai színházi séta következik, de megtudhatjuk azt is, hogy merrefelé hallani magyar szót a városban. Beszélgetésünkben két előadás gyakran szóba kerül, s mindkettő az Andrej Bagar Színházhoz kötődik. Az egyik a jelenleg is repertoáron lévő Nádej zomiera posledná, avagy a Remény hal meg utoljára, amely Oszlík Péter rendezése, a másik pedig az az előadás, amelyet bár a magyar közönség jól ismer, a szlovák közönség számára idén, 2023 őszén először lesz látható és hallható szlovák nyelven. Ez a Padlás, amelynek bemutatója előtt áll a nyitrai társulat. 

A podcastból kiderül:

  • Miért fontosak a színházi klubok és büfék,
  • Mit takarnak a „Kutlochy“ és a „Sokolovňa“ kifejezések,
  • Hogyan készült a Remény hal meg utoljára című előadás,
  • Mit csinált Oszlík Péter Örkény István dolgozószobájában 2020-ban,
  • Milyen évad előtt áll a DAB 2023/24-ben,
  • Miért nehéz egy ismert magyar musicalt szlovákul énekelni,
  • Ismeri-e a szlovák színház a Padlást, illetve Presser Gábort,
  • Kik beszélnek a DAB-ban magyarul,
  • Hol található a Szent Mihály-templom.

A sétán idegenvezetőnk Oszlík Péter, az Andrej Bagar Színház színművésze, de a felvételen megszólalnak még: Csámpai Florián, a DAB műszaki munkatársa, Matúš Bachynec, a DAB művészeti vezetője, Lošonská Dékány Nikolett és Eva Pavlíková , a DAB színművészei, valamint Banči Éva zenepedagógus.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban