Na hlavný obsah

A kormányfő a közigazgatás reformjáról beszélt

Szinte minden mutató nagy regionális különbségekről árulkodik, ezért olyan közigazgatási rendszerre van szükség, amely jobban ügyel az állampolgári igényekre, és képes jobban kiaknázni a régiók erősségeit - mondta Ódor Lajos miniszterelnök a decentralizáció folytatását célzó javaslatokat megfogalmazó fehér könyv bemutatása alkalmából.

A kormányfő a közigazgatás reformjáról beszélt
Ódor Lajos Foto: SITA

Ódor Lajos kormányfő 5 fő témakört emelt ki a tanulmányból. Az első az állam és az önkormányzatok közötti hatáskörök megosztása. „Több eredeti hatáskört és felelősséget kell adni a régióknak. Talán nagyobb szabadságot s egyben nagyobb felelősséget“ – jegyezte meg.

A második témakör az önkormányzati reform. „Sok kis településünk van, amelyek intenzív pénznyelők, így a döntések is elaprózottak. A decentralizáció részeként a hatékonyság érdekében valamit központosítani kell“ – magyarázta.

A harmadik témakör a régiók finanszírozási rendszere. Ódor a legfőbb gondnak azt tartja, hogy szükséges eszközök és anyagi források nélkül az önkormányzati hatáskörök és felelősségek értelmetlenek.

A reform negyedik fő pontjaként az új tankerületek megalkotását jelölte meg. Szerinte nem szükségszerű, hogy politikai és tankerületek között átfedés legyen. Iskolai önkormányzat jönne létre, amelybe hozzáértő embereket választanának, akik az oktatásról az eddigieknél jobban dönthetnének. Némileg provokatív javaslatként a választási rendszer, a régiók nagyobb parlamenti képviseletét szavatoló esetleges megváltoztatását említette.

„Nem valamiféle szövetségi állam irányába haladunk. A pénz és a felelősség jobban eljutna az emberekhez, erről szól a decentralizáció, de nem beszélhetünk pusztán pénzről, hatáskörökről és felelősségről is szólni kell“ – hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve, hogy a bemutatott anyag nem lezárt, csupán jó vitaalap, a konkrét lépésekről a jövendő kormányoknak kell dönteniük.

(Pátria Rádió, TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban