Na hlavný obsah

A fiatalok radikalizálódása ellen kíván harcolni a rendőrség

Elejét venné a fiatalok radikalizálódásának, ezért minden alap- és középiskolában megjelenik a rendőrség.

A fiatalok radikalizálódása ellen kíván harcolni a rendőrség
A kép illusztráció Foto: TASR

Ennek érdekében koordinációs-konzultációs csoportokat is létrehoztak a megyei rendőrfőkapitányságokon.

„Szeretnénk bekerülni az iskolai környezetbe, és a szülők és főleg a tanári kar segítségével befolyásolni a környezetet, hogy fiataljaink esetleges radikalizálódását időben észleljük, nehogy tönkretegyék életüket, vagy társaik, polgártársaik életét, egészségét” – jelentette ki Hamran István országos rendőrfőkapitány.

Az iskolákban szolgáló rendőröknek segíteniük kell a rendőrség és az iskolák közötti bizalom kiépítését. Minden alap- és középiskolába egy-egy rendőr kerül, 2 679 iskolára 2 050 rendőr jut. Az alapiskolák 88, s a középiskolák 80 százalékában már megtörtént az első kapcsolatfelvétel.

Az oktatási minisztérium egy módszertant is kapott, amely segíti a tanárokat, hogy észrevegyék a figyelmeztető jeleket, illetve egy továbbit az iskolákban és iskolai létesítményekben elkövetett fegyveres támadásokra.

A tervezett intézkedések között szerepel a prevenciós megbízottak létszámának 50-ről 250-re emelése, valamint a megelőző programok bővítése, minőségének javítása. Az iskolákban szolgálatot teljesítő rendőröknek egyúttal online képzésen kell részt venniük. A rendőrség tervei közt a pedagógusok továbbképzése is szerepel.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban