Na hlavný obsah

Pénteki hatállyal eltörölheti a COVID-19 világjárvánnyal összefüggésben elrendelt rendkívüli helyzetet a kormány

Egy lépésre állunk attól, hogy eltöröljük az új típusú koronavírus-járvánnyal összefüggésben, Szlovákiában elrendelt rendkívüli helyzetet - jelentette be Ódor Lajos miniszterelnök a Központi Válságstáb ülését követő sajtótájékoztatón.

Pénteki hatállyal eltörölheti a COVID-19 világjárvánnyal összefüggésben elrendelt rendkívüli helyzetet a kormány
Foto: TASR

Amint azt a kormányfő elmondta, az i-re a pontot Zuzana Čaputová államfő teheti fel, azzal, hogy ellátja kézjegyével a vonatkozó dokumentumot. Amennyiben ez megtörténik, Ódor szerint kabinetje már soron következő, szerdai ülésén szeptember 15-e, péntek reggel 6 órai hatállyal el is törölheti a 2020 márciusa óta fennálló rendkívüli helyzetet.

A miniszterelnök elmondta, hatályon kívül helyezése megkönnyíti a rendőrség számára mindazon illegális bevándorlók kiutasítását, akik nem egy háború sújtotta országból érkeznek az Európai Unió területére.

Ódor Lajos ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háborúval összefüggésben elrendelt rendkívüli helyzet változatlanul érvényben marad.

(Pátria Rádió)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban