Na hlavný obsah

Meghaladta a 200 ezret a menedékjogi kérelmek száma Németországban

Több mint 200 ezren nyújtottak be menedékjogi kérelmet az idén Németországban a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal legfrisebb adatai szerint.

Foto: Seita, Shutterstock.com

Az előtő évhez képest idén január és augusztus között 77 százalékkal nőtt a menedékkérők száma. A 2023-as különösen erős év a menekültügy és a migráció területén – emelte ki a bevándorlási hivatal adatai kapcsán a Die Welt című német napilap. A cikk szerint az ideinél többen csak négy másik évben érkeztek Németországba: a volt Jugoszlávia összeomlását követő háború során, 1992-ben és 1993-ban, valamint a legutóbbi migránsválság időszakában, 2015-ben és 2016-ban.

A kérelmezők legnagyobb csoportjait szíriai, afganisztáni és törökországi állampolgárok alkotják. A szíriai és az afganisztáni állampolgárságú kérelmezők szinte kivétel nélkül megkapják a menedékjogot. A török állampolgárok kérelmét viszont mintegy 85 százalékos arányban elutasítják, de legtöbbször nem sikerül őket visszajuttatni hazájukba – tette hozzá a Die Welt.

(MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban