Na hlavný obsah

Az EB további 1,5 milliárd eurót küldött Ukrajnának

Ukrajna ezzel a kifizetéssel együtt idén 12 milliárd eurót kapott az MFA+ keretén belül. Az Európai Bizottság 1,5 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag (MFA+) további részleteként – közölte a brüsszeli testület.

Az EB további 1,5 milliárd eurót küldött Ukrajnának
Ursula Von der Leyen Foto: SITA/AP

A közlemény szerint a támogatással az EU arra törekszik, hogy stabil, kiszámítható pénzügyi segítséget adjon Ukrajnának azonnali finanszírozási szükségleteinek fedezésében.

Ezzel a kifizetéssel együtt Ukrajna idén 12 milliárd eurót kapott az MFA+ keretében.

A hitelként adott támogatás célja, hogy segítsen Ukrajnának a bérek és nyugdíjak kifizetésének folytatásában, valamint az alapvető közszolgáltatások, például a kórházak, iskolák és az áttelepített emberek lakhatásának fenntartásában. Lehetővé teszi Ukrajnának a makrogazdasági stabilitás biztosítását és az Oroszország indította háborúban lerombolt infrastruktúra helyreállítását is – áll a közleményben.

A kifizetés azután történt, hogy a bizottság megállapította: Ukrajna továbbra is kielégítő haladást ért el az EU-s feltételek végrehajtásában, és megfelelt a jelentéstételi követelményeknek, amik célja a pénzeszközök átlátható és hatékony felhasználásának biztosítása. Ukrajna jelentős előrelépést ért el a pénzügyi stabilitás fokozása, a jogállamiság megerősítése, a gázellátási rendszer javítása, az energiahatékonyság ösztönzése és a jobb üzleti környezet előmozdítása terén – közölte a bizottság.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a kifizetésről azt mondta: „Minden erőnkkel Ukrajna támogatásán dolgozunk. Újabb 1,5 milliárd eurós támogatást folyósítottunk az országnak, ami Oroszország brutális agressziós háborújával néz szembe, és a támogatásunk jóval 2023 után is folytatódni fog. Továbbra is határozottan Ukrajna mellett állunk, és a 2024-2027-es időszakra akár 50 milliárd eurós támogatást is javaslunk.”

Az EU a háború kezdete óta 76 milliárd euró támogatást nyújtott Ukrajnának. (MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban