Na hlavný obsah

A kormányfő indítványozni fogja az SIS igazgatójának a leváltását

Hamran István országos rendőrfőkapitány leváltását nem tervezi.

A kormányfő indítványozni fogja az SIS igazgatójának a leváltását
Ódor Lajos Foto: SITA

Szerdán (augusztus 23.), a következő kormányülésen Ódor Lajos kormányfő indítványozni fogja Michal Aláč, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatójának a leváltását. Egyelőre nem tudja, ki lesz az utódja. Nem zárta ki, hogy a titkosszolgálatot egy helyettes vezetheti a választásokig. Hamran István országos rendőrfőkapitány leváltását nem tervezi. Erről hétfőn tájékoztatott.

„Ha Aláč a helyén maradna, az veszélyeztetné az állami szolgálat hírnevét mind itthon, mind külföldön, és aláásná a kölcsönös bizalmat” – mondta Ódor. Hangsúlyozta: nem érzelmek mentén dönt, hanem a tények alapján, és a törvényekkel összhangban.

Zuzana Čaputová államfővel együtt kiállnak a titkosszolgálat igazgatójának a leváltása mellett.
Ódor nem gondolja, hogy ebben a helyzetben jót tenne az országos rendőrfőkapitány leváltása. Szerinte Hamran eredményesen dolgozik, és az látszik, hogy a nyomozók az ellen a bűnözés ellen harcolnak, amely Szlovákiában jelen volt. „Milyen üzenete lenne ennek befelé? Ne tegyetek semmit, mert aztán jön a kiabálás, ha tényleg érzékeny helyekhez értek. Ez nem lenne jó jel befelé, az állam megtisztítása irányába” – jegyezte meg. Hamrant csak bizonyítékok alapján váltaná le.

Zuzana Čaputová államfő ideiglenesen felfüggesztette a szolgálat alól Michal Aláčot, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatóját. Ha a helyén maradna, szerinte veszélybe kerülne a hazai és a külföldi partnerkapcsolatok hatékonysága, amely a kölcsönös bizalmon alapul. Az SIS-t egy helyettes fogja vezetni.
Aláč ellen a múlt héten indítottak eljárást bűnözői csoport létrehozása, támogatása és működtetése, továbbá hivatali jogkörrel való visszaélés miatt.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban