Na hlavný obsah

5 perc múlva 12 című politikai vitaműsor vendégei ezúttal Erik Tomáš és Robert Kaliňák voltak

Erik Tomáš a Hlas párt tagja, jelenleg független parlamenti képviselő a PS-el való koalíció ellen szólalt fel az RTVS 5 perc múlva 12 című politikai vitaműsorában.

5 perc múlva 12 című politikai vitaműsor vendégei ezúttal Erik Tomáš és Robert Kaliňák voltak
Foto: RTVS

Tomáš szerint a két párt több ponton sem ért egyet, melyek többek között az atomenergetika, vagy a nyugdíjasok szociális ellátása, de párt drogliberalizációs politikáját sem tudja támogatni. Robert Kaliňák Smeres képviselő úgy fogalmazott, számukra a Hlas az elsőszámú koalíciós partner lenne.

A beszélgetés során szintén előkerült az a Hamran Istvánt és Michal Trubant ábrázoló, egyébként 2019-ben készült fénykép, melyet már korábban Boris Kollár is felhasznált arra, hogy egy állítólagos összejátszásra hívja fel a figyelmet az országos rendőrfőkapitány és a PS között. A fényképpel kapcsolatban megszólalt Michal Šimečka a PS elnöke is, szerinte ugyanis egy olyan, még a PS/Spolu választási koalíció közös rendezvényén készült, ahova bárki bemehetett.

Šimečka ezzel összefüggésben azt is kiemelte, hogy szerinte mindössze azért vették elő ennek a négyéves fényképnek az ügyét Ficóék, mert ők közelebb állnak ahhoz, hogy Bödörrel, vagy Juraj Ondrejčákkal készült közös képek kerüljenek elő róluk, erről pedig el kell terelni a figyelmet. A PS elnöke szerint mindez ismét csak egy kísérlet a pártjuk bemocskolására.

(tasr, denník, facebook)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban