Na hlavný obsah

A rendőrséggel kapcsolatos összeesküvés-elméletek elutasítását várja el a törvényhozástól a Demokrati

Ha augusztus 21-én, hétfőn sikerül megnyitni a parlament Nemzeti Bűnüldöző Ügynökséggel kapcsolatos rendkívüli ülését, a Demokrati más határozati javaslatot akar előterjeszteni, mint az ülést kezdeményező Smer-SD. Azt akarja elérni, hogy a parlament mondja ki, nem zajlik semmiféle államcsíny Szlovákiában, továbbá biztosítsa támogatásáról a bűnüldöző szerveket és ítélje el a rendőrséggel kapcsolatban terjesztett összeesküvés-elméleteket.

Eduard Heger
Foto: TASR/Pavol Zachar

A Demokrati azt is el szeretné érni, hogy parlamenti határozattal kötelezzék a kormányt az ügyészség reformjának előkészítésére. A közös fellépésről az SaS-szel, az OĽANO a priateliával és a Progresívne Slovenskóval akart egyeztetni, de a pártok képviselői nem mentek el a beharangozott pénteki megbeszélésre. A Demokrati azt állítja, ha a parlament a Smer-SD határozati javaslatát fogadná el, azzal kötelezné a kormányt, hogy avatkozzon be a rendőrségi nyomozásba.

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) több személy ellen indított eljárást a Végkifejlet (Rozuzlenie) akció keretében. Köztük van a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) igazgatója is. Öt személy ellen szervezett bűnözői csoport létrehozása miatt indult eljárás, a csoport igyekezett megnehezíteni vagy meghiúsítani egyes korrupciós ügyek és más bűncselekmények kivizsgálását, illetve azt a benyomást kelteni, hogy a nyomozók manipulálják a tanúvallomásokat, továbbá diszkreditálni akarta a bűnüldöző szerveket. További két személyt bosszúállás szándékával elkövetett hivatalos jogkörrel való visszaéléssel gyanúsítanak.

A Smer-SD azért indítványozta a rendkívüli ülést, hogy elérje Hamran István országos rendőrfőkapitány leváltását, Zuzana Čaputová államfőtől pedig azt várja, ismertesse a képviselőkkel, milyen intézkedéseket tett az állami intézmények működésének biztosítása érdekében. A Smer-SD kezdeményezését támogatják a Hlas-SD, a Republika, az ĽSNS és a Sme rodina képviselői.

A helyzet miatt augusztus 18-án, pénteken összeült az ország biztonsági tanácsa. Az államfő és Ódor Lajos kormányfő leszögezte, semmiféle puccs nem zajlik az országban, és biztosítva van az intézmények működése. Mindketten leszögezték, azután lenne lehetőségük bármit lépni az ügyben, hogy az ügyészség és a bíróság döntést hoz a rendőrségi eljárások törvényességével kapcsolatban.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban