Na hlavný obsah

Bolgárok ezrei tüntettek a nőket érő erőszak ellen az országban történt sokkoló eset után

Bolgárok ezrei tüntettek hétfőn a nőket érő erőszak ellen azt követően, hogy az országban felszínre került egy sokkoló eset melynek során egy tindédzer lányon több száz vágást ejtett egykori párja.

Bolgárok ezrei tüntettek a nőket érő erőszak ellen az országban történt sokkoló eset után
Foto: Profimedia

Az eset azért váltott ki hatalmas felháborodást, mert a bíróság, a sérüléseket túl jelentéktelennek titulálva nem rendelte el az elkövető őrizetbe vételét. A balkáni ország fővárosában, Szófiában, több mint ötezren gyűltek össze, hogy a bírósági döntés ellen demonstráljanak, azonban több ezres tüntető tömegek voltak más bulgáriai városokban is.

A felháborodást keltő eset még egy hónappal korábban történt, miután a sértett feljelentésére nem vették őrizetbe a 26 éves elkövetőt, később azonban annak fenyegetőző üzenetei miatt mégis vádat emeltek ellene, az életveszélyes testi sértés tárgyalása nélkül.

A tüntetés során az eset újboli kivizsgálását követelték, felhívva a figyelmet arra, hogy a családon belüli erőszak gyakorlatilag beépült az ország működésébe, ezen pedig azonnali hatállyal vátloztatni kell. A rendőrségi statisztikák során csak az idei év első három hónapjában 18 nő vált családon belüli erőszak halálos áldozatává, a valóságban azonban ez a szám akár sokkal nagyobb is lehet. Ennek ellenére a balkáni ország vezetősége, több környező országhoz hasonlóan egyelőre nem gondolkodik a nők jogait védő Isztambuli Egyezmény ratifikálásán. (tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban