Na hlavný obsah

Leváltották a kínai külügyminisztert és a jegybankelnököt

Leváltották tisztségéből Csin Kang kínai külügyminisztert, utódja Vang Ji külügyi államtanácsos, a tárca korábbi vezetője lesz – jelentette be július 25-én, kedden a kínai állami média.

Csin Kang 2023. március 12-én.
Foto: SITA/AP

A CCTV kínai állami televízió tájékoztatása szerint Csin Kangot a kedden megkezdődött, 14. Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága váltotta le. A gyűlésen döntés született Ji Kang, a kínai jegybank elnökének leváltásáról is.

Csin Kangot tavaly decemberben nevezték ki a külügyi tárca élére, ő volt az ország eddigi legfiatalabb külügyminisztere.

A leváltott tárcavezető június végén orosz, Srí Lanka-i és vietnami tisztségviselőkkel találkozott Pekingben, azóta nem jelent meg nyilvános eseményen, diplomáciai programokon sem vett részt, távolléte pedig találgatásokra adott okot a nemzetközi sajtóban.

A külügyi tárca egészségügyi okokkal indokolta távollétét, ám részletekre nem tértek ki.

Vang Ji korábban, 2013-tól 2022-ig már betöltötte a külügyminiszteri posztot.

Ji Kang jegybankelnököt Pan Kung-seng váltja a tisztségben.

(MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban