Na hlavný obsah

A Hlas-SD szerint Szlovákia vezet a közbeszerzések hosszának tekintetében

A régiók fejlődését gátoló akadályként tekint a túlbürokratizált közbeszerzési folyamatokra és azok ellenőrzésére a parlamenten kívüli Hlas-SD. A párt szerint Szlovákia a közbeszerzések elhúzódását illetően az élbolyba tartozik, miközben túlbonyolított közbeszerzésekkel az ország versenyképessége is csökken.

Richard Raši
Foto: TASR

A közbeszerzési keretösszegek emeléséből és más egyéb jogszabályi változásokból az önkormányzatok, a cégek és az állam profitálhat majd – közölte július 24-én, hétfőn a Hlas-SD.

„A közbeszerzések átlagos időtartamát tekintve, amely több mint 75%-kal haladja meg az Európai uniós átlagot, alulról a harmadik helyet foglaljuk el. Emellett az önkormányzatok kevesebb mint 1 százaléka használja ki teljes mértékben azokat a közbeszerzési eljárásokból fakadó lehetőségeket, amelyekből következően a megbízatások kivitelezői hazai munkaerőt foglalkoztató regionális cégek lehetnek. Gazdasági hanyatlás idején be kell indítani a gazdaságot, és jelentős mértékben támogatni kell a régiókban a közberuházásokat. Célunk, hogy a régiókban az uniós forrásokon kívül évi egymilliárd eurót fektessünk be, s a közbeszerzéseket is ehhez kell igazítanunk“ – fejtette ki a párt alelnöke, Richard Raši.

Raši szerint Szlovákiában vannak meghatározva az egyszerűsített közbeszerzések esetében a legalacsonyabb határösszegek, ami szerinte a határon átnyúló uniós projekteket is hátráltatja.

„Szlovákia valóban szakadékszerű regionális különbségektől szenved, melyek felszámolására az egyetlen receptet a helyi beszállítók, kereskedők, helyi kis- és középvállalkozók beruházásai jelentik. Csak így tudunk valódi gazdasági életet beindítani régióinkban. Ez azt jelenti, hogy az európai uniós források felhasználását ténylegesen a régiókba helyezzük át, és növeljük a városok, önkormányzatok stabilitását, hogy azok valóban képesek legyenek beruházási tervezetek megvalósítására“ – mondta a Hlas-SD gazdasági szakértője, Kamil Šaško.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban