Na hlavný obsah

Szombaton tárgyalhat az önkormányzatok energiaár-kompenzációjáról a törvényhozás

Július 21-én, pénteken délelőtt a plénum határozatképtelensége miatt nem sikerült megnyitni az energiaárak emelkedésével kapcsolatos kompenzációról szóló határozat elfogadására irányuló rendkívüli parlamenti ülést. Szombaton újabb kísérletet tesznek a honatyák.

Pozsonyi vár, Téli lovarda.
Foto: drevonainteriors.sk

Az ülés összehívását egy 30 fős képviselői csoport indítványozta. A pozsonyi vár Téli lovardájában azonban nem gyűlt össze elég képviselő az ülés megnyitásához. (A parament ülésterme jelenleg felújítás alatt áll.)

Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke ezért július 22-e, szombat 9 órára halasztotta el az ülést.

A rendkívüli ülés összehívását a Smer-SD képviselői és a Tomáš Taraba körüli képviselők kezdeményezték.

Azt szeretnék kérni a kormánytól, hogy a magas energiaárak kompenzálására azonnal szabadítson fel 108 millió eurót az állami költségvetés 2023-as évre szánt tartalékából az önkormányzatok számára.

Ezen kívül a képviselők szombaton, újra megkisérlik megnyitni a parlament rendkívüli ülését a belügyminisztérium és a rendőrség helyzetéről. Ennek oka, hogy július 21-én, pénteken, akárcsak az önkormányzatok energiaár-kompenzációjának kérdése esetében, a gyér képviselői létszám miatt nem sikerült megnyitni a törvényhozás ülését.

Az ülés összehívását szintén a Smer-SD kezdeményezte, amely szeretné elérni, hogy a parlament határozatban kötelezze a belügyminisztériumot irányító Ódor Lajos miniszterelnököt Hamran István országos rendőrfőkapitány menesztésére.

Az ellenzéki párt továbbá azt is szeretné elérni, hogy a miniszterelnök javasolja a kormánynak a rendőrség belső ellenőrzését (ÚIS) vezető, Peter Juhás menesztését.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban