Na hlavný obsah

Szabad az út Svédországnak a NATO-ba

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn a Jens Stoltenberg NATO főtitkárral, valamint Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokat követően bejelentette, beleegyezik Svédország NATO csatlakozásába, az ezzel kapcsolatos kérelmet pedig a lehető leghamarabb elküldi ratifikálásra a parlamentbe.

Szabad az út Svédországnak a NATO-ba
Foto: SITA/AP

A döntést Jens Stoltenber NATO főtitkár is megerősítette, hozzátéve, hogy ugyan Magyarország még nem hozott döntést a csatlakozás engedélyezésével kapcsolatban, azonban korábbi kijelentések alapján Törökországot követően várhatóan megteszi ezt.

Időközben azonban Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter úgy nyilatkozott, világos az álláspotjuk a kérdéssel kapcsolatban, Magyarország ugyanis támogatja a csatlakozást, így kizárólag a ratifikáció technikai kérdéseit kell már csak megoldani.

Bár a tárgyalások során Erdogan az engedélyt először Törökország EU felvételéhez kötötte, ezek összekapcsolását azonban mind az EU vezetősége, mind az Egyesült Államok határozottan elutasították. Erdogan hétfőn tárgyalást folytatott az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel is, melynek során szóba került az EU és Törökország közti kapcsolatok esetleges megerősítése is.

Időközben Németország, Svédország és az Egyesült Államok is üdvözölte a török elnök döntését, Kristersson pedig kiemelte, országa felkészült arra, hogy Törökország mellett a többi NATO tagállammal összedolgozva segítsék a térség védelmét. Svédország ez által a NATO 32. tagállamaként lép majd be a szervezetbe.

(ctk)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban