Na hlavný obsah

Egyelőre nem ülésezik a parlament, a további lépésekről a házbizottság dönt

A parlament 94. ülése június 28-án, szerdán délelőtt Boris Susko, a Smer-SD képviselőjének ügyrendi javaslatával vette kezdetét, aki szerint a második olvasatos javaslatok vitájának felvétele az ülés programjára házszabályba ütköző. Susko a parlament alkotmányjogi bizottsága elnökének, az OĽaNO-s Milan Vetráknak az eljárását is bírálta.

Foto: TASR

A törvényhozás alelnöke, Peter Pčolinský (Sme rodina) ezért bejelentette, hogy a további lépésekről a házbizottság dönt, amelynek ülését 10 órára hívta össze. A döntéshozatalig a parlament nem tárgyal, az egyes frakciók kaptak teret tanácskozásra.

Boris Susko, a Smer-SD képviselője bírálta, hogy délelőtt a tervek szerint meg kellett volna kezdődnie a tárgyalásoknak mindazon törvénytervezetekről, amelyeket a plénum még az ülés elején második olvasatba utalt. Hozzátette: a parlament alkotmányjogi bizottsága elnöke, Milan Vetrák (OĽaNO) nem engedte, hogy a parlament előzetes kérésének eleget téve a bizottság tagjai állást foglaljanak és a szavazzanak a kérdésben.

Vetrák tagadja, hogy megakadályozta volna a szavazást, s úgy reagált, hogy csak félbeszakította a tanácskozást. Pčolinský összehívta a házbizottságot, mivel a plénum nem tudott megegyezni, és a bizottsági véleménye is hiányzik. Vetrák kifejtette, hogy a bizottsági ülést azért szakította félbe, hogy kiderüljön, a kormány megkezdte-e már a törvénytervezetekkel kapcsolatos állásfoglalása összeállítását.

A több mint 20 második olvasatos javaslat felvételét az ülés programjára az OĽaNO és a Tomáš Taraba körül tömörülő képviselők kezdeményezték.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban