Na hlavný obsah

Feljelenti volt élettársát Boris Kollár

Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke büntetőfeljelentést tesz volt élettársa, Barbora Richterová ellen, emellett ismeretlen személyek ellen is, akik megpróbálják befeketíteni őt a parlamenti választások előtt.

Boris Kollár
Foto: SITA

Mint ismeretes, a napokban Barbora Richterová azt mondta, 12 ével ezelőtt fizikailag bántalmazta őt Boris Kollár, aki azonban azt állítja, a verésre azért került sor, mert Richterová veszélyeztette az akkor egy éves közös gyermekük testi épségét.

A házelnök és Sme rodina-elnök Kollár többször is elismételte, nem bánta meg, amit tett, és hasonló helyzetben ma is ezt tenné.

Az ügy kapcsán ma ülésezett a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság is, ahol Michal Aláč SIS-igazgató kizárta, hogy politikai tisztségviselők személyes céljaira használják a titkosszolgálatot. Richterová ugyanis azt állítja, hogy Kollár a titkosszolgálat embereivel figyelteti őt.

„Mi nem nyilatkozhatunk teljesen nyíltan arról, hogy milyen tevékenységet folytatunk, és milyet nem. Szívesen nyilatkoznék, de ezt a titoktartás kötelezettsége miatt nem tehetem“ – jelentette ki Aláč.

A bizottsági ülésen Boris Kollár házelnök is részt vett, aki elmondta, elégedett az ülés kimenetelével.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban