Na hlavný obsah

Nyomozást folytat a NAKA Boris Kollár volt partnerének ügyében

Nyomozást folytat a NAKA Boris Kollár (Sme rodina) volt partnerének ügyében - jelentette ki csütörtökön Hamran István országos rendőrfőkapitány a Rádio Expres műsorában.

Nyomozást folytat a NAKA Boris Kollár volt partnerének ügyében
Boris Kollár Foto: TASR

„A sértett egyenesen a NAKA-nál tett feljelentést, testi sértés gyanúja miatt indult eljárás” – mondta Hamran a rádióban. Hozzátette, a NAKA azt is vizsgálja, hogy követték-e Richterovát.

„Az információk tükrében elképzelhető, hogy az államhatalom magáncélokra való felhasználásával elkövetett visszaélés gyanúja ügyében is vizsgálódni fogunk” – tette hozzá a rendőrfőkapitány.

Kollár már több sajtótájékoztatón nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, elismerte, hogy 12 évvel ezelőtt megütötte Richterovát, mert a nő veszélyeztette a gyereküket. Richterová vádaskodását visszautasítja, szerinte lejárató kampány indult ellene.

Kitart amellett, hogy a gyereke védelmében tette, amit tett, és helyesen cselekedett. Több párt lemondásra szólította fel Kollár, de ő közölte, hogy nem távozik a házelnöki pozícióból.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban