Na hlavný obsah

A mesterséges inteligencia a média több területére is betörni készül

Több száz munkahelyet szüntet meg a német Springer médiavállalat az ország legnagyobb tömeglapjánál, a Bildnél. Azt tervezik, hogy a munka nagy részét mesterséges intelligenciára építik.

18-ról 12-re csökkentik a Bild regionális kiadásainak számát, a 15 regionális szerkesztőségből pedig tízet bezárnak az év végéig. Bevezetik azt is, hogy a nyomtatott kiadást a Bild – fizetős modellben – hírportáljának anyagaira építik. A kiadványszerkesztési feladatokat mesterséges intelligencia (MI) bevetésével tervezik végezni.

Az online kiadásra és az MI-re alapozó elképzeléseket júliustól ültetik át a gyakorlatba. Az átalakítást 2024 elején fejezik be, és arra számítanak, hogy hatására a következő három évben 100 millió euróval nő a kiadóvállalat nyeresége.

A szakma legnagyobb érdekképviselete, a Német Újságíró Szövetség elutasítja a Springer terveit, és azt követeli a cégtől, hogy biztosítson más munkalehetőséget az elbocsátásra ítélet kollégáknak.

A Bild a legutóbbi, 2022 végéről származó adatok szerint naponta 1,1 millió példányban kel el. Tíz éve, 2013 utolsó negyedévében több mint kétszer nagyobb, 2,44 milliós volt az eladott napi példányszám.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Kultúra | Tudomány rovatban