Na hlavný obsah

Gröhling hiszi, hogy Ivan Korčok méltó utódja lenne Zuzana Čaputovának

Branislav Gröhling, az SaS alelnöke úgy véli, hogy Ivan Korčok volt külügyminiszter Zuzana Čaputová államfő méltó utódja lenne - fejtette ki a közösségi hálón. Maga Korčok azonban egyelőre nem kíván nyilatkozni a kérdésben.

Ivan Korčok
Foto: SITA

„Sajnálnám, ha Zuzana Čaputová nem indulna újra. Ő volt a legjobb elnökünk és ma is az. Úgy gondolom azonban, hogy Ivan Korčok méltó utódja lenne“ – zárta bejegyzését az SaS alelnöke, Branislav Gröhling.

Ivan Korčok volt külügyminiszter egyelőre nem kíván nyilatkozni esetleges elnökjelöltségéről, előbb meg akarja várni, hogy Zuzana Čaputová köztársasági elnök állást foglaljon a kérdésben – írta a közösségi oldalon közzétett bejegyzésében.

„Tisztelem az államfői hivatalt, ill. személy szerint az elnök asszonyt is, és nem lenne helyes, ha még az előtt nyilatkoznék, hogy maga bármilyen formában állást foglalna” – közölte Korčok.

Zuzana Čaputová a jövő hét elején jelenti be az államfőjelöltségével kapcsolatos döntését. Ugyanakkor több sajtóértesülés szerint is azt fontolgatja, hogy nem indul újra az államelnöki posztért.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban