Na hlavný obsah

Az államfő csalódott és meglepődött a Kuciak-ügyben született bírósági ítélet kapcsán

Zuzana Čaputová államfő csalódott és meglepődött a Kuciak-ügyben született bírósági ítélet kapcsán. Az ítéletet azonban szerinte tiszteletben kell tartani - derül ki a közöségi oldalán közzétett kijelentéseiből.

Az államfő csalódott és meglepődött a Kuciak-ügyben született bírósági ítélet kapcsán
Foto: SITA

„Talán nem én vagyok az egyetlen, akit a mai ítélet meglepett, és ennek kapcsán csalódott. Azzal, hogy elítélték Alena Zsuzsovát, és felmentették Marian Kočnert, a bíróság részben igazolta azt a történetet, amely megtörtént, de eddig befejezetlen maradt” – közölte. A bíróság döntését szerinte „ilyen meglepő ítélet” esetén is tiszteletben kell tartani. Rámutatott: meg kell várni az ítélet indoklását, majd a Legfelsőbb Bíróság döntését. Az államfő megállapította: leginkább a meggyilkolt újságíró és jegyese, Martina Kušnírová szüleire gondol. „A korrupciót, a bűnözést és a rosszat nem tudjuk eltüntetni a világból, de tudunk olyan államot építeni, amely ezeket meg tudja büntetni. Ne veszítsük el a hitünket, még ha ez most nehéz is” – tette hozzá.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban