Na hlavný obsah

Kollár szerint csak a fontos javaslatokra kellene fókuszálni a májusi parlamenti ülésen

A házelnök rámutatott arra, hogy a javaslatok között sok a populista tervezet, melyek a választási kampány részét képzik.

Kollár szerint csak a fontos javaslatokra kellene fókuszálni a májusi parlamenti ülésen
Boris Kollár Foto: TASR

Minden parlamenti pártnak ki kellene választania 2-3 fontos javaslatot a sajátjai közül, és azok megvitatását előnyben részesítik majd a májusi parlamenti ülésen – jelentette ki Boris Kollár. „Ezt a lehetőséget az ellenzéki pártok is megkapják” – hangsúlyozta a házelnök, aki arra is rámutatott, hogy a javaslatok között nagyon sok a populista tervezet, melyek már a választási kampány részét képezik.

Kollár szerint a májusi ülés programjába minden javaslat bekerül, de elsőnek a fontos kormányjavaslatokat, illetve a képviselők által beterjesztett kormányjavaslatokat vitatják meg. A májusi után júniusban lesz még rendes ülésszak, szeptemberben ugyanis már csak ünnepi záróülést tart a parlament.

Eduard Heger megbízott kormányfő leszögezte, a helyreállítási terv teljesítésével összefüggő javaslatok nincsenek veszélyben, lesz megfelelő támogatás a parlamenti elfogadásukhoz. A Smer pedig rendkívüli ülés összehívását javasolta az élelmiszerárak ügyében, arra még a rendes parlamenti ülés előtt kerülhet sor, május 2-án.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban