Na hlavný obsah

Új személyek kerülnek majd az OĽaNO választási listájának első tíz helyére

A párt elnöke, Igor Matovič továbbra is a jelöltlista végén szerepelne.

Új személyek kerülnek majd az OĽaNO választási listájának első tíz helyére
Foto: TASR/Martin Baumann

Új személyek kerülnek majd az OĽaNO választási listájának első tíz helyére, míg a jelenlegi képviselők a 11. helytől kezdődően lesznek rajta a listán, tevékenységük és aktivitásuk szerinti sorrendben – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Igor Matovič, a mozgalom elnöke.

„A frakcióvezető fogja értékelni, hogyan teljesítettek a képviselők az elmúlt három év alatt, és eszerint rangsoroljuk majd őket“ – jelentette ki Matovič, aki szerint az lenne a helyes, ha a 11. helyet a listán Michal Šipoš frakcióvezető kapná meg.

A jelöltlista végén maga Matovič és a mozgalom alapító tagjai szerepelnének.

Matovič elmondta, a jelöltlista összeállításának gyakorlatával kapcsolatos szemléletváltást már a 2020-as választások után tudatta a frakcióval. Korábban az volt a szokás a mozgalomban, hogy a jelöltlista végén az elnök mellett a parlamenti képviselők foglaltak helyet.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban