Na hlavný obsah

Pellegrini: Nem veszek részt az Andrej Danko kezdeményezte találkozón

A Hlas-SD elnöke a TA3 vasárnapi vitaműsorában megismételte, hogy egyedül indulnak a választásokon.

Pellegrini: Nem veszek részt az Andrej Danko kezdeményezte találkozón
Peter Pellegrini. Foto: TASR

Peter Pellegrini, a Hlas-SD és Boris Kollár, a Sme rodina vezetője volt a TA3 vasárnapi politikiai vitaműsorának vendége. Mindketten egyetértettek abban, hogy szigorúbb intézkedésekre van szükség az Ukrajnából származó áruimport szabályozására.

Kollár elmondta, számukra a legfontosabb a választásokig, hogy segítséget tudjanak nyújtani a családoknak, akik nehéz helyzetbe kerültek a magas élelmiszer- és energiaárak miatt.

Pellegrini elmondta, nem vesz részt az Andrej Danko által kezdeményezett szerdai találkozón, amire rajta kívül Robert Fico is meghívást kapott. „Nem hiszem, hogy most hivatalos táncot kell járnom” – tette hozzá Pellegrini. „Nincs szükség színpadi, médiának szánt kerekasztalokra”.

Megismételte, hogy a Hlas egyedül megy neki a választásoknak, és jó eredményt akar elérni.

Egy esetleges Hlas és Republika közötti koalíció kapcsán Pellegrini úgy fogalmazott, hogy pártjában még csak utalás szintjén sem gondolja senki, hogy ez jó ötlet lenne.

(TA3)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban