Na hlavný obsah

A munkaügyi tárca milliós nagyságrendben támogatja a játszóterek építését

4,9 millió eurós támogatást ad a munkaügyi tárca további 113 inkluzív játszótér megépítésére - jelentette be Milan Krajniak megbízott munkaügyi miniszter április 20-i, csütörtöki csallóközcsütörtöki sajtótájékoztatóján.

Foto: TASR

„Ebben az évben a pályázatok 99 százalékára hagytunk jóvá támogatást, jelentkezhettek városok, faluk, polgári társulások és egyházak, nem tettünk különbséget” – mondta Milan Krajniak megbízott munkaügyi miniszter.

Az előző két évet is beleszámítva a tárca ezzel összesen 331 inkluzív játszótér megépítését támogatja 14 millió 440 ezer euróval. Tavaly 115 játszótérre 4,9 tized millió euró, tavalyelőtt pedig 103 játszótérre 4,6 tized millió eurót hagyott jóvá.

„Ebben a digitális korszakban azért is támogatjuk ezeket a projekteket, mert azt akarjuk, hogy a gyerekek szakadjanak el a táblagépek, mobiltelefonok, számítógépek képernyőitől, és olyan játszóterek épüljenek, ahol a szülőkkel, nagyszülőkkel közösen tölthetik el a szabadidejüket, és ahol az egészségkárosodással élő gyerekek is tudnak játszani, közösen a többiekkel. Ezért tartjuk nagyon fontosnak ezeket a játszótereket” – jelentette ki Krajniak.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban