Na hlavný obsah

Bűnösnek találta a bíróság Peter Kažimírt

Hiába a hírhedt 363-as paragrafus, az újabb vádemelést követően a Specializált Büntetőbíróság bírája tegnap vesztegetés ügyében bűnösnek találta Peter Kažimírt, a Szlovák Nemzeti Bank elnökét.

Bűnösnek találta a bíróság Peter Kažimírt

Bár a döntés még nem jogerős, több politikus, köztük az államfő és a megbízott kormányfő is távozásra szólította fel a jegybank elnökét.

Zuzana Čaputová államfő a Specializált Büntetőbíróság bírójának döntésére reagálva kijelentette, Kažimírnek fontolóra kellene vennie, hogy lemond a posztjáról.

Robert Fico elmondta, meggyőződése, hogy a jegybank elnöke nem enged a politikai és mediális nyomásnak, és nem mond le.

Ezzel ellentétesen nyilatkozott Eduard Heger megbízott kormányfő, aki azt mondta, elfogadhatatlan, hogy egy jogállamban olyan ember álljon a nemzeti bank élén és képviselje az országot külföldön, akit vesztegetés bűncselekményének elkövetésében bűnösnek talált a bíróság.

Peter Pellegrini (Hlas) kijelentette, Heger a nem jogerős bírósági döntést a választási kampányához használta fel. „Ezzel a hozzá nem értés mellett az igazságszolgáltatás függetlenségére gyakorolt politikai nyomás jelképe is lett” – reagált a Demokraták párt kritikájára.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban