Na hlavný obsah

A házasságon kívül élő párok életét segítő javaslatot fogadott el a kormány

A kormány jóváhagyta a nem házasok élethelyzetének rendezésére irányuló javaslatot. Ennek értelmében a közeli viszonyt ápoló személyek, beleértve a nem házas, azonos nemű párokat is könnyebben megoldhatnák közös élethelyzetüket.

Viliam Karas
Foto: TASR

A jogszabály egy bizalmi nyilatkozat bevezetését irányozza elő, amely: „olyan egyszerű közjegyző előtti jogi aktus, amellyel egy személy közjegyzői okiratban fejezi ki akaratát, hogy meghatározott élethelyzetekben valaki más járjon el a nevében bizalmasként“.

Így például halál esetén a bizalmas válna az örökség kezelőjévé. Hasonlóképpen az elhunyt gyermekeinek gyámsági kérdéseiben is figyelembe veszik majd a bizalmas személyét, tájékoztatott az igazságügyi minisztérium. A bizalmas jogköre egyéb eljárásokban való képviselettel kapcsolatos helyzetekre is kiterjedne.

A javaslatot ismertetve Viliam Karas, megbízott igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy az államnak nem az a feladata, hogy az emberek magánéletét szondázza, hanem az, hogy tiszteletben tartsa az emberek autonómiáját az egymással való kapcsolatuk kialakításában.

„Ily módon megkülönböztetés nélkül segítjük a nem házas és az azonos nemű párokat“ – jegyezte meg.

A jogszabály a tervek szerint 2024. január 1-jén lépne hatályba.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban