Na hlavný obsah

Ukrán főügyész: a bucsai háborús bűnökben vétkes orosz katonákat azonosítottak

Andrej Kosztiny elmondása szerint az egy éve tartó megszállás alatt az orosz hadsereg több mint kilencezer háborús bűncselekményt követett el csak a bucsai járásban.

Ukrán főügyész: a bucsai háborús bűnökben vétkes orosz katonákat azonosítottak
Két civil áldozat sírja Bucsában. Foto: TASR/AP

Az ukrán rendfenntartók már 91 orosz katonát azonosítottak, akik bűncselekményekben vettek részt a kijevi régióban található Bucsa városában – közölte Andrij Kosztyin ukrán főügyész szerdán, amerikai kongresszusi képviselőkkel a helyszínen tett látogatása alkalmával.

Kosztyin szavai szerint folyamatban van az összes érintett bíróság elé állítása. Azt mondta, hogy a megszállás alatt az orosz hadsereg több mint kilencezer háborús bűncselekményt követett el a kijevi régió bucsai járásában, aminek következtében több mint 1700 civil halt meg, ebből mintegy hétszázan Bucsában.

Hangsúlyozta: a főügyészség úgy tekinti, hogy ezeknek a támadásoknak a célja lakhatatlan körülmények szándékos megteremtése, és ez megfelel a népirtás egyik, az ENSZ által meghatározott formájának.

A főügyész sajtótájékoztatóján kifejezte meggyőződését, hogy még az idén kihirdetik a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészi hivatala által kezdeményezett, az ukrajnai orosz háborús bűnök ügyében indult nyomozás első eredményeit.

(mti)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban