Na hlavný obsah

Ismét az együttműködésről tárgyalt egymással a Szövetség és a Magyar Fórum

Egyelőre nincs megállapodás.

Ismét az együttműködésről tárgyalt egymással a Szövetség és a Magyar Fórum
Foto: TASR

Péntek délelőtt ismét tárgyalóasztalhoz ült a Szövetség és a Magyar Fórum, hogy az előre hozott parlamenti választás előtti együttműködés lehetőségeiről egyeztessenek – írja az Újszó. A Szövetséget Forró Krisztián (MKP-platform) pártelnök, Sólymos László (Híd-platform), az Országos Tanács elnöke, valamint Mózes Szabolcs (Összefogás-platform), a párt alelnöke képviselte, a Magyar Fórum színeiben pedig Simon Zsolt pártelnök, Gál Zsolt alelnök, valamint Bindics László, a párt dunaszerdahelyi járási vezetője jelent meg.

Simon Zsolt egy választási párt létrehozását kezdeményezte, amelyen minden magyar politikus közösen indulhatna. Forró Krisztián, a Szövetség elnöke azonban elutasítja a választási párt létrehozásának ötletét. Sólymos László nyílt levélben ajánlotta fel a Magyar Fórumnak, hogy a Szövetség listáján a Híd-platform kvótáiból helyet biztosítanának a párt képviselőinek, ezt az ajánlatot viszont Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke utasította el, mondván, az nem pártközi megállapodás, ha csak az egyes platformok kínálnak fel számukra helyeket.

Az egyeztetést követően Forró Krisztián, a Szövetség elnöke kijelentette, a két párt továbbra sem állapodott meg egymással az előre hozott parlamenti választások előtti együttműködésben. Hozzátette, ők továbbra is nyitottak az együttműködni.

(újszó)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban