Na hlavný obsah

Čaputová: Szlovákia segít a két földrengés sújtotta országnak

Szlovákia kész segítséget nyújtani a földrengés sújtotta Törökországnak és Szíriának, jelentette ki Zuzana Čaputová államfő. Az SAV szakembere, Csicsay Krisztián elmondta, a földrengést és az erősebb utórengéseket a szlovákiai szezmikus állomások is észlelték. Eduard Heger kormányfő közölte: 13 tűzoltó és 2 kutyás hegyimentő Törökországba utazik.

Foto: TASR/AP

Szlovákia kész segítséget nyújtani a földrengés sújtotta Törökországnak és Szíriának, jelentette ki a közösségi hálón Zuzana Čaputová államfő.

„Szeretném részvétemet kifejezni az áldozatok hozzátartozóinak, gondolatban a földrengés áldoztaival vagyok” – írta Zuzana Čaputová.

Szlovákia részt vesz Törökország megsegítésében a több száz emberéletet követelő pusztító földrengés után – ezt már Eduard Heger megbízott miniszterelnök közölte egy a közösségi hálón írt bejegyzésében.

Heger tájékoztatása szerint 13 szlovák tűzoltó és két kutyás hegyimentő utazik az országba.

Hétfőn hajnalban a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés pusztított Törökország délkeleti részén, a szír határ közelében. A rengés epicentrum Gazientep török város mellett volt, a rengéseket érezni lehetett a török fővárosban, Ankarában, de egészen Cipruson, a Gázai-övezetben és az egyiptomi Kairóban is.

Csicsay Krisztián, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Földtudományi Intézetének szeizmológusa a TASR hírügynökségnek megerősítette, hogy a törökországi földrengést és az erősebb utórengéseket a szlovákiai szeizmikus állomások is rögzítették.

Mint azt a szakember kifejtette, az említett térségben azért fordulhatnak elő ilyen erős rengések, mert három litoszféralemez találkozásánál található.

Törökországban és Szíriában legalább 1 200 halálos áldozata van a katasztrófának, egyelőre 3 ezerre becsülik a sérültek számát. Az épületek romjait mentőalakulatok kutatják át, az áldozatok száma feltehetően emelkedni fog. Már több állam is felajánlotta a segítségét Törökországnak.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban