Na hlavný obsah

Érvénytelen lett a népszavazás

Érvénytelen lett a népszavazás, a választópolgárok csupán 27 százaléka járult az urnákhoz szombaton.

Érvénytelen lett a népszavazás
Foto: TASR

A referendum érvényességéhez a választásra jogosult polgárok 50 százalékának plusz egy főnek kellett volna részt vennie rajta.

Zsolna megyében volt a legmagasabb a részvétel, több mint 33 százalék, a legalacsonyabb Pozsony megyében, alig több mint 21 százalék. A magyarok lakta régiókban ennél alacsonyabb részvételt is mértek, a Dunaszerdahelyi járásban csak a választók mintegy 13 százaléka ment el voksolni. A Komáromi járásban a választók kevesebb mint 16 százaléka szavazott. Csekély érdeklődésről érkeztek jelentések a rimaszombati választókörzetekből is.

A népszavazáson résztvevők arra a kérdésre válaszolhattak, hogy egyetértenek-e azzal, hogy referendum útján vagy parlamenti határozattal lerövidíthető legyen a választási ciklus.

A szavazók 97,5 százaléka karikázta az igen választ, 1,5 százalék pedig a nemet, a leadott szavazatok 1 százaléka pedig érvénytelen volt. Öt és félezer rendőr ügyelt tegnap a közbiztonságra, komoly incidens sehol sem történt. Szlovákia önállósodása óta ez volt a kilencedik népszavazás.

(tasr, új szó, napunk)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban