Na hlavný obsah

Pénteken vagy hétfőn ismerteti energiaszámlákkal kapcsolatos intézkedéseit a szaktárca

A tárcavezető Karel Hirman szerint az eddigi késés egyik oka az volt, hogy a parlament csak csúszással tudta elfogadni az állami büdzsét.

Karel Hirman
Foto: TASR

Január 13-án. pénteken, vagy január 16-án, hétfőn ismerteti az energiaszámlákkal kapcsolatos intézkedéseit – közölte a gazdasági minisztérium.

„A munka és az intenzív tárgyalások rögtön az új évben megkezdődtek, és ennek köszönhetően remélem, hogy a kormányfővel és a többi miniszterrel közösen ismertethetjük a konkrét megoldásokat” – közölte Karel Hirman gazdasági miniszter.

Hirman szerint a késés egyik oka az volt, hogy a parlament csak csúszással tudta elfogadni az állami költségvetést, ebből fakadt az a bizonytalanság, hogy lesz-e megfelelő anyagi keret az új év elején az energiaárak kompenzálására.

„Egyúttal elégedetten nyugtázhatom, hogy most, az új évben sokkal konstruktívabban tudunk együttműködni a pénzügyminisztériumi kollégákkal” – tette hozzá a tárcavezető.

Mint ismeretes, Igor Matovič az OĽaNO elnöke csütörtökön tegnap közösségi oldalán bírálta Hirmant, amiért a miniszter harmadik hete külfölön nyaral, miközben az itteni vállalkozók és önkormányzatok a villanyszámlákon az eddig fizetett összegek többszörösét kapják.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban