Na hlavný obsah

Olaf Scholz: Oroszország „változatlan brutalitással támadja Ukrajnát“

A német kancellár kijelentette, hogy nem sikerül csökkenteni az orosz atomcsapás veszélyét.

Olaf Scholz:  Oroszország „változatlan brutalitással támadja Ukrajnát“
Olaf Scholz Foto: tasr

Scholz szerint sikerült csökkenteni az orosz atomcsapás veszélyét. A nemzetközi közösség állhatatossága révén sikerült csökkenteni azt a veszélyt, hogy Oroszország atomfegyvert vet be az Ukrajna elleni háborújában – mondta Olaf Scholz német kancellár. Oroszország „változatlan brutalitással támadja Ukrajnát“, változás viszont, hogy „már nem fenyeget atomfegyverrel“, méghozzá azért, mert a nemzetközi közösség világosan jelezte Moszkvának, hogy ez nem elfogadható – emelte ki a kormányfő a Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban.

Rámutatott, hogy novemberi pekingi látogatásán Hszi Csin-ping kínai elnökkel együtt kifejezésre juttatták, hogy „atomfegyvert bevetni tilos“, majd a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó, német soros elnökség vezetésével dolgozó G20 csoport is megerősítette ezt az álláspontot. Arra a kérdésre, hogy sikerült-e mindezzel elhárítani a nukleáris eszkaláció – az atomháború – veszélyét, azt mondta, hogy egyelőre csak csökkenteni tudták a veszélyt.

(mti)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban